A HATALOM MINT CÉL?

2020.09.21

 Aki a hatalmat úgy gyakorolja, hogy az embereket, a környezetét igazságosan és híven szolgálja, annak a kezében a hatalom jó helyen van, jó célokat szolgál!

Aki viszont csak a hatalmat látja mint célt, mert uralkodni akar a többi szerencsétlen felett, ott már nagy a baj mindenki számára...

Mert ha maga a hatalomra kerülés céllá válik, nagy valószínűséggel csak pszichopaták fognak elindulni és versengeni érte! Mert ha egy ember uralkodni akar a többi emberen, az már fel is állította önmagáról a diagnózist. Ebből következik, hogy magát a demokráciát is nyilvánvalóan azok eszelték ki, akik versengeni szerettek volna a hatalomért. (Vagyis pszichopaták?).

Pedig a hatalmat csak az gyakorolja helyesen, aki nem uralkodni akar, hanem kész szolgálatot tenni az emberiség javára. Így a hatalmat egyszerűen olyan embereknek kell gyakorolniuk, akiket megtanítottak arra, hogy ez egy szolgálat.

Ahol a hatalomgyakorlás mint cél, egyáltalán felmerülhet az emberekben (és minden demokrácia erről szól) ott rövid időn belül pszichopaták játszóterévé válik a társadalom irányítása.

Mert vigyázat a hatalom nem lehet cél, mert a hatalom csak egy eszköz! Ettől függetlenül mégis nap mint nap arról győzködnek minket, hogy a demokrácia ahol a hatalom megszerzése céllá válik, a legjobb társadalmi berendezkedés az emberiség számára...

Juhász Zsolt

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el