A SAJÁT NAGYSZERŰSÉGÜNKBE VETETT HITÜNK…
A világegyetemben minden pillanat és minden létrejött lény is, egyedi és megismételhetetlen. Isten kegyelme a létezésünkhöz, hogy minden lény, tudatában is van a saját nagyszerűségének és megismételhetetlenségének.
Mindeközben, bármilyen nagyszerűek és megismételhetetlenek vagyunk, a létünk alapja a fejlődés. A fejlődés kulcsa pedig az, hogy az élet minden élőlényt problémák elé állít, amit meg kell oldanunk. Minden lény léte a problémák megoldása és eközben a tapasztalatok gyűjtése, majd összegzése és alkalmazása körül forog. Ez az, ami mozgatja az evolúciót, vagyis a lények és velük a világ fejlődését. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor nem vagyunk képesek megbirkózni a problémával amit az élet hozott elénk, rögtön nem nagyszerűnek és megismételhetetlennek, hanem hitványnak és haszontalannak érezzük magunkat. Az élet ilyenkor teljesen így működik, mint egy rögtönítélő bíróság...
Tehát az élet dolga az, hogy próbák elé állítsa a saját nagyszerűségükbe és megismételhetetlenségükbe való hitünket.
De ugyanilyen próba az is, hogy ne csak a saját nagyszerűségüket és megismételhetetlenségüket vegyük észre, hanem a másokét is. Mert minél hitványabbnak és haszontalanabbnak érezzük magunkat, annál jobban sportot űzünk abból, hogy megkérdőjelezzük minden és mindenki nagyszerűségét és megismételhetetlenségét. Ezért lett a sikertelen emberek sportja, leszólni mindent és mindenkit, mert elveszett a saját nagyszerűségébe és megismételhetetlenségébe való hite.
Pedig hidd el, nagyszerű vagy és megismételhetetlen! De nem csak te, az egész létezés! Ettől válik különlegessé!
Mert az élet soha nem alkalmatlan, hitvány, vagy haszontalan, ez csak egy érzés; ugyanúgy mint a nagyszerűség és megismételhetetlenség. A különbség csak az hogy az egyikért érdemes élni, a másikért meg nem...
Juhász Zsolt
