AZ IGAZI SZELLEMI KALAND, A LÉLEK FELFEDEZÉSE

 Aki lefest, vagy lefotóz egy gyönyörű, lelket gyönyörködtető természeti tájat, azt rögtön alkotó művészként ünnepeljük; Pedig nem tesz mást, csak lemásol valamit, amit a természet alkotott. A szívszorítóan gyönyörű művészeti alkotás eredetijéről, meg simán elhisszük, hogy csak úgy, véletlenül került oda?!

A vászonra, filmre, memória kártyára nem kerülhetett véletlenül, ezt tudjuk. Viszont élőben megteremteni ugyanezt a szépséget, a színek, a hangok, a fények és árnyékok finom játékát, hányszor bonyolultabb feladat? - Mégis van képünk azt mondani rá, hogy ez csak véletlen természeti jelenség?

Ha a szépség, és a harmónia létrejöhet véletlenül, akkor egy festőnek vagy bármilyen művésznek miért van annyi dolga vele ha meg akarja örökíteni? - Amit még lemásolni is művészi érdem, eredetiben csak a véletlen játéka?

A lényeges kérdés itt nem is az, hogy ki a nagyobb művész, a természet vagy az ember, aki lemásolja a természet alkotását, hanem az, hogy mi teszi ennyire fogékonnyá az emberi szellemet és lelket a szépségre?

Mitől válik egy tengerparti naplemente, vagy az erdőben a napfelkeltét üdvözlő madarak éneke lélekemelő művészeti alkotássá?

Szellem és lélek nélkül, vajon mit szólít meg ez a szépség és a harmónia? Ilyenkor valóban csak az érzéketlen anyag csodálja, hogy az a fránya véletlen és szerencse mire képes? Vagy a szépségre, a harmóniára, és vele az élet csodájára hangolt lélek gyönyörködik?

Mert az igazi szellemi kaland nem az, amikor mindent ledegradálunk, porrá, hamuvá és véletlen butasággá, hanem az amikor felfedezzük a minden szépség mögött a tudatos lelki tartalmat.

Mert e nélkül az élet, tényleg csak értelmetlen vergődés, aminek valóban nincs semmi értelme...